A hőség enyhítésére

Ebben az iszonyatos hőségben egy elég kis halmazban összesűríthető azon dolgok száma, amihez kedve van az embernek. Ezért arra gondoltam, hogy a hűvösebb időjárásba vetett remény táplálása érdekében egy hideg helyszín új épületéről mutatnék be képeket. Az időjárás-jelentés szerint Reykjavíkban ma 12 fok van. Némi felfrissülésben bízva lássuk akkor az izlandi főváros új Koncert- és Rendezvényközpontját, a Harpa-t.


Úgy látszik az izlandiak "megbocsátották" a dánoknak a 300 éves megszállást, mert a Harpa-t a dán Henning Larsen Architects tervezte. Leginkább az épület homlokzata érdekes, a felületet acélpántokkal összekapcsolt tiszta és színezett üvegbetétek alkotják.


A homlokzat a váltakozó üvegpaneleknek köszönhetően visszatükrözi a kikötő, a víz és az ég képét, éppen ezért a reflexek állandóan változnak. Az építészeket állítólag a bazalt kristályossága ihlette, meghatározó továbbá a központ geometrikussága.


A földszinten egy kisebb rendezvényterem található, az első emeletre pedig három koncerttermet terveztek, az egyiket közülük teljesen a piros szín határozza meg.


Nézzünk még néhány fotót erről az impozáns épületről. Szerintem egyébként nagyon illik a Harpa Reykjavík belvárosába. A képek a DeZeen-től származnak.












2 megjegyzés :

  1. Az izlandiak 4 ipari toronyra (hőközpont ?) is tudtak egy lenyűgöző "GYÖNGYÖT" (étterem) építeni, amiben persze méregdrága az ásványvíz is!
    Ez a koncertterem is megteszi!

    VálaszTörlés
  2. Ha egyszer itt leszünk, ígérem, meghívlak egy brennivínre is :)

    VálaszTörlés