Márton-nap

Most hogy már ettem libát (az a 2 falat fedezi a negyedéves húsbevitelemet) és ittam újbort, nyugodt szívvel foglalkozom a bloggal is. Szóval a sok Szent Mártonhoz kapcsolódó legenda és szokás között nem tudom megállni, hogy posztoljam a kedvenc ábrázolásomat. Azt pedig Georg Raphael Donner alkotta 1734-ben, és így néz ki:



A savariai (ma: Szombathely) születésű Márton egy téli napon Amiens városkapujánál egy koldussal találkozott. Mivel nem volt nála semmi más, csak a saját ruhája, azt osztotta meg vele. Lévén hogy katona volt, kardjával kettévágta a tiszti kabátját, és a koldusnak adta az egyik felét. Azért csak az egyik felét, nehogy a szegény a lopás gyanújába keveredjen mások előtt. Donner szobra is Márton jótettét ábrázolja, de az ágaskodó ló miatt hihetetlenül dinamikus az egész. A koldus pedig mint egy meztelen görög folyamisten nyújtózik végig a talapzaton. A szoborcsoportot a pozsonyi dómban keresd, de sajnos már nem a főoltárt díszíti, ahogy azt eredetileg tette.
Az elfogultság vádjának kiküszöbölésére lássunk még néhány Szent Márton-képet!

Simone Martini freskóciklusa Szent Márton életéről az assisi San Francesco alsótemplomában.

Pannonhalma, Porta Speciosa
Szent Márton és a koldus. Dunántúli oltárkép, 1490'
Szép El Greco-kép
Antonis van Dyck festménye
Hans von Marées: Szent Márton és a koldus

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése