Pápaábrázolások Top 10

Mindenkit váratlanul ért tegnap XVI. Benedek pápa lemondása. Amennyire távolról "megismerhettem", nagyon jó és szelíd embernek tartom, és hihetetlenül emberi az a gesztus, amit tett. Ez a történelmi szempontból is érdekes lépés sarkallt arra, hogy összegyűjtsem a 10 kedvenc pápaportrémat. Und damit wünsch' ich dem Herrn Joseph Aloisius Ratzinger alles Gute und Schöne.


1., Egyes számú pápánk VII. János. Mindössze két évig volt hivatalban, állítólag híres volt ékesszólásáról, és nagyon szerette az építészetet - a római San Pietro-t is kibővítette egy Mária-szentéllyel. Számomra a vatikáni mozaiktöredék (705 körül) miatt érdekes, ahol templomalapítóként ábrázolják. Érdemes megfigyelni, hogy hogyan érzékeltetik a ruházat redőzését.


2., IV. Leó pápát egy tűzvész és Raffaello tette közismertté. Az urbinói születésű festő a vatikán stanzák egyik freskóján örökítette meg azt a legendát, miszerint az angolszász városrészben, Borgoban pusztító tűzvészt (9. sz.) a pápa állította meg amint keresztet vetett. Leó a háttérben látható, amint a pápai erkélyről figyeli az eseményeket, a kéztartása jelzi, hogy nemsokára vége a tűzvésznek. A freskó igazi érdekessége, hogy a háttérben Raffello még a régi, ókeresztény San Pietro-t ábrázolta.


3., III. Viktor pápa is inkább személyes kedvenc. A korábbi Desiderius apát ugyanis Montecassino kolostorát, a bencések első közösségét vezette a 11. században. Újjáépítette az egész épületkomplexumot, és az egyházszakadás után is megpróbált jó kapcsolatot ápolni a keletiekkel. Sokat tett a diplomáciai egyensúly és a jó viszony megőrzéséért. Ezt bizonyítják a Bizáncból ajándékba küldött ötvöstárgyak, elefántcsont faragványok, bronzöntvények. Itt még mint montecassinoi apátot láthatjuk Desideriust a Codex vaticanus Latinus miniatúráján.


4., Híres-hírhedt pápa lett a négygyerekes Rodrigo Borgia-ból, aki VI. Sándor néven lépett trónra. Pazarló életmódja, nőügyei, egyháziatlansága (ha van ilyen szó) nagyban hozzájárult ahhoz, hogy valamivel később Martin Luthernél kiverje a biztosítékot. Kedvenc festője, Pinturicchio egy vatikáni freskóba is belekomponálta mecénását, ahol a feltámadt Krisztus előtt imádkozik. Izgalmas és érdekes személyiség lehetett, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a The Borgias című sorozat főszereplője lett, és a népszerű számítógépes játékban, az Assasins Creed-ben is benne van.


5., II. Gyula pápa ott folytatta, ahol elődje abbahagyta, holott korábban élesen kritizálta Sándor magatartását. Legismertebb tette az volt, hogy újjáépíttette az ókeresztény San Pietro-bazilikát, de megalapította a Szent Ligát is, amivel a franciák elleni összefogást valósította meg. A meggyötört, idős pápát Raffaello örökítette meg pár hónappal a halála előtt, a tekintete azonban mégis belső erőt, határozottságot sugall.


6., Aki sokat dolgozik a Vatikánban, annak sok pápaportréja van - megint Raffaello. Az itt látható úriember X. Leó, a híres Medici-családból, két kardinális, Giulio de' Medici és Luigi de Rossi társaságában. Rossz nyelvek szerint a pápa szívesebben foglalkozott a süteményeinek ízvilágával, mint hivatali teendőivel. Hogy miről ismert? Volt egy Hanno nevű elefántja, és az ő hivatali idejében lépett fel Martin Luther. Ide kapcsolódik, hogy VI. Sándor halála után Bakócz Tamásnak is komoly esélye volt a konklávén, de a siker végül elmaradt. A festmény is figyelemre méltó: Raffaello a vörös szín árnyalatival operál mesterien.


7., III. Pál pápát a rendkívüli portréfestő, Tiziano örökítette meg. A képen Alessandro Franese bíboros és Ottavio Farnese herceg között jelenik meg. Amit III. Pálról tudni érdemes: komolyan foglalkozott a reformációval, megalapította a jezsuiták rendjét, és meghirdette a tridenti zsinatot, ami az ellenreformáció legfontosabb eszközeit tisztázta. A művészeteket is pártolta, sok újjáépítést támogatott (a Sacco di Roma után volt is mit), a Vatikánban is építkezett (Capella Paolina), és a Capitolium-teret is az ő megrendelésére tervezte meg Michelangelo.


8., Diego Velázquez kétszert járt Itáliában, a X. Incéről festett portré (1650) a második út eredménye. A fáma szerint a pápa először hallani sem akart arról, hogy egy jött-ment spanyol fessen róla képet, ám amikor meglátta az egyik bíboros Velázquez által készített arcképét, meggondolta magát. Nemcsoda, hiszen Velázquez zseni: a képein tapintani lehet a finom anyagokat, érezni lehet a textilek felületét. A képet a vörös és a fehér szín uralja, Ince pápa szigorúan, határozott tekintettel néz ránk, kezében levelet tart. Pápaságát leginkább külpolitikai események határozták meg: a spanyolokkal jó kapcsolatot ápolt, hittérítőket küldött Afrikába és Ázsiába, és ő írta alá a vesztfáliai békét.


9., Bár Jacques-Louis David itt nem VII. Piusról festett portrét, de a Napoléon megkoronázását ábrázoló eseményképen a pápa is szerepel. (Van egy tisztességes David-portré is VII. Piusról.) De csak a háttérben ül trónján, passzívan szemléli a történéseket, miközben Napoléon maga helyezi a fejére a császári koronát, és Josephin-t és ő koronázza meg. nemcsak Napoleon ejtette rabul a pápát, hanem a klasszicizmus is, sokat foglalkoztatta Canova-t és Thorvaldsent is.


10., A 8-as képpel fennálló hasonlóság nem a véletlen műve. Francis Bacon ugyanis Velázquez pápaportréja nyomán készítette el a saját X. Incéjét (1953). Az összhatás itt azonban inkább nyugtalanító és félelmetes. Mint egy nyomasztó rémálom: a sárga kalitkájába kapaszkodó alak nyitott szájjal és elmosódó, függőleges irányultságú vonalakkal van ábrázolva. "A pápa sikolyát az évszázadok némították el."