Tudta-e?

"Tudta-e?" címen amolyan mini-sorozatot terveztem indítani, amiben apróságokat, művészettörténeti érdekességeket mutatnék be. Ismert vagy kevésbé ismert alkotások egy-egy kisebb részletével foglalkoznék, hogy más nézőpontból is megismerjük a műveket.
Elsőként a bayeux-i kárpit egy részletét hoztam, amin egy igen érdekes égi jelenséget is megörökítettek. 
A gyapjúhímzéses lenvászon emlék 1073 és 1083 között készülhetett 5 szín 8 árnyalatának felhasználásával. A kárpit teljes hossza majd' 70 m, a szélessége 50 cm körüli (ez változik, van ahol csak 48 cm-es, legszélesebb pontján pedig 53 cm). A mű képregény-szerűen mutatja be a Hódító Vilmos vezette normannok angliai hódítását. Amolyan propaganda-alkotás lehetett, hiszen a normannok oldaláról ismerhetjük meg a történéseket. A képeket latin nyelvű feliratok is kiegészítik, így ismerjük a szereplőket és a fontosabb eseményeket. De egészen hétköznapi jelenetek is ábrázolva vannak, földművelés például, vagy amikor az emberek fát vágnak a hajók elkészítéséhez.
Egy ilyen hétköznapi részlet lenne most érdekes számunkra, a kárpit egy képén ugyanis a Halley-üstökös megfigyelését is ábrázolták.



 Az emberek ámuldozva nézik az égi jelenséget, kijönnek a házakból, hogy megcsodálhassák a "stella"-t, csillagot. Gesztusaik egyértelműek: rámutatnak az üstökösre. A készítő mester nagyon érzékletesen ábrázolta a magot illetve az üstökös kóma és a csóva része is jól látszik.


A bayeux-i kárpit nagyobb részlete az üstökös megfigyelésének jelenetével.


Az azonosítás természetesen csak utólagos, hiszen a Kuiper-övből származó üstököst csak 1705-ben fedezte fel Edmond Halley, angol csillagász. A bayeux-i kárpit feliratán is a latin "stella", azaz csillag szó szerepel, mivel annak hitték a fényes éjszakai jelenséget, az üstökös fogalmát még nem ismerték. Az ábrázolás alapján azonban egyértelmű, hogy egy üstökös égen való átvonulását mutatja a részlet. Ez a Halley-üstökös első ismert ábrázolása.


Az üstökös "alatt" Harold angol királyt láthatjuk trónján ülve.


Mivel a kárpit készítésének idejét elég jól meg lehet határozni (a normann-angol csaták dátumát is ismerjük), viszonylag könnyen lehetett azonosítani a 75-76 évenként visszatérő Halley-üstököst. Legközelebb 2061 nyarán találkozhatunk a Halley-vel. Addig is megcsodálhatjuk a bayeux-i kárpit képén. 


A Halley-üstökös 1986. március 8-án.
(Kép forrása)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése