Tudta-e?

Karácsony közeledtével újra előkerülnek a tematikus mintákkal díszített tárgyak, kiegészítők, dekorációs elemek. A fenyőfa - hóember - Jézuska kombináción túl mindenki jól ismeri az angyalkás díszeket. Van egy angyalpár, akik minden évben nagy sikert aratnak, rájuk gondolok:




Ismerősek, igaz? A kissé unott, könyöklő, nézelődő pufók angyalkák. Nagyon szerethetők, mert nagyon emberiek. Én magam általános iskolás koromban találkoztam velük először, amikor karácsonykor az osztályok közötti "versenyben" ünnepi asztalterítéket kellett készíteni otthonról hozott tárgyakból. Az egyik osztálytársam ilyen angyalkás szalvétát hozott.
Azóta persze képeslapon, csomagolópapíron és mindenféle karácsonyi csecse-becsén lehet velük találkozni.

Na de tudta-e, hogy ezek az unatkozó angyalkák valójában egyik Raffaello festményéről származnak? (Az előbb tudattalanul is az "emberi" jelzőt használtam, ami a humanizmusra utalhat, erről pedig a reneszánszra asszociálhatunk...)
A teljes mű így néz ki:



Talán csalódást okoz, hogy a népszerű kis angyalkák a festménynek tulajdonképpen csak epizódszereplői. A lényeg ugyanis a Madonna és a kis Jézus. Persze, mint mindig. Talán ezért is néznek olyan kiábrándultan a kis pufók puttók.

A Sixtusi Madonna néven ismert művet Raffaello II. Gyula pápa megrendelésére készítette 1512-13 között, aki a piacenzai Szent Sixtus-kolostorba szánta oltárképnek. (Ma a drezdai képtárban csodálhatjuk meg az alkotást.) A festmény isteni jelenést ábrázol: Mária a kis Jézust tartja kezében, mellette két mártírszent, Szent Barbara és Szent Sixtus térdel. Utóbbi a megrendelő, Gyula pápa arcvonásait kapta (még jó, hogy nem Szent Barbara...), lábánál pedig a pápai hármas koronát is megfestette Raffaello. A felhők között pedig a mindenki által ismert két kis angyalka könyököl. Színpadias hatást kölcsönöz a műnek a két oldalra széthúzott zöld függöny.

Jó készülődést kívánok mindenkinek, és ezután annak tudatában csomagoljon Kedves Olvasó, hogy Raffaello-ba is burkolhatja a családnak szánt meglepetéseit!


1 megjegyzés :

  1. casino - Play for real with no deposit bonus
    · Is online max88 casino real? ➤ Find the best casino bonuses for 룰렛 전략 Australian players online now. ✓ Get latest 메가 슬롯 casino bonus codes ✓ 넷마블 포커 Best welcome bonus 스피드바카라

    VálaszTörlés