Girl power

Nőnap alkalmából arra gondoltam, egy rövid bemutatóban összegyűjtöm, hogy mennyiféle szerepben tűnt fel a művészetben a Nő. Hiszen nem csak manapság vagyunk összetett és csodálatra méltó lények, hanem a történelem során a művészek is sokféle szerepben ábrázolták elődeinket! Izgalmas áttekinteni, hogy melyik kor, melyik művész hogyan láttatja múzsáját, a Nőt. Kellemes böngészést, boldog nőnapot!

 Mi más is lehetne az első, mint a Willendorfi Vénusz. A nagyjából 22-24.000 éves mészkő szobrocska a paleolitikum korából származik. A széles csípő, a nagy mell, a túlzó nemi jellegek a nők termékenységét jelképezik. A Willendorfi Vénuszhoz hasonló kis női szobrocskák valószínűleg az ember fajfenntartását mágikusan segítő kabalák voltak.

Hatsepszut az egyiptomi történelem egyik legizgalmasabb alakja, I. Thotmesz lánya az i.e. 15. században közel 22 évig irányította előbb régensként, később fáraóként a birodalmat. A tudósok korábban egy frusztrált, hataloméhes nőszemélyként kezelték Hatsepszutot, aki mostohafiát a trónról letaszítva magához ragadta a fáraói kettős koronát. Ma már inkább úgy gondolják a kutatók, hogy diplomáciai érzéke, kifinomult politikája tette lehetővé, hogy Egyiptomban 2 évtizedig béke uralkodjon. Érdekes, hogy Hatsepszut a hivatalos ábrázolásain általában viseli a fáraók szokásos jelképeit, például az álszakállt is. Ugyanakkor a képein a női voltát sem leplezi, a fáraónak bizony melle van.

A mindenki által jók ismert Milói Vénusz a görög hellenizmus emléke. A szerelem istennője torzóként is gyönyörű. Lágy testtartása, finom alakja a mai szépségideálhoz is közel áll. Csípőjén a drapéria éppen most fog lecsúszni, ez adja a szobor pillanatnyiságát. Nem az istennő a szép, hanem a szép nő lesz istennő.

Theodora császárnő mozaikképe a 6. század első felében készült, és a San Vitale-ban található. Iustinianus felesége táncosnőként, kurtizánként kezdte karrierjét, de a szerelem legyőzhetetlen mint tudjuk. Theodora a források szerint alacsony termetű, szép és okos nő volt. Múltja, származása ellenére intelligensen tudta segíteni a bizánci császárt a politikában. Diplomáciai érzékét még az sem csorbítja, hogy Prokopios szerint minden testnyílását használta közösülésre.

Gislebertus egyike a név szerint is ismert középkori szobrászoknak. Az autun-i St. Lazare-templom domborművein dolgozott 1120-35 körül, így az Éva bűnbeesését ábrázoló részlet is az ő munkája. Éva alakja vonzó, hullámzó teste, álmodozó tekintete, finoman leomló haja mellett észre sem vesszük, hogy bal kezével épp most szakítja le a gyümölcsöt. Éva itt már nem kényszerűen meztelen bibliai alak, hanem vonzó nő, akiről elhisszük, hogy bűnre csábította Ádámot.

Az amiens-i Notre Dame-katedrális Aranyos Szűz (Vierge d'orée) szobra kedvesen mosolyog le ránk. Mária 1240-45 körül készült figurája úgy öleli magához gyermekét, mint bármelyik hús-vér anya. A későgótika lemond Mária megközelíthetetlen, földöntúli láttatásáról. Az egyszerű, olvasni nem tudó hívőknek az ilyen őszinte ábrázolások segítenek a vallás megértésében.

Botticelli Vénusz születése című 1486 körül készült festménye jó példa arra, hogyan lett a reneszánsz művész múzsája a nő. De nem (csak) a testiség számít. Botticelli szomorkás, melankolikus női intellektust hordoznak, ebben az esetben Vénusz konkrétan a neoplatonizmus megszemélyesítője Simonetta Vespucci alakjába öltöztetve.

Ez a kép még akkor sem maradhat ki, ha így a reneszánsz két alkotással képviselteti magát. A Mona Lisa-ról már annyiféle értelmezés látott napvilágot, hogy megfejthetetlenségével időközben a titok szinonimájává vált. Leonardo tudatosan választotta eszközéül a nőt, hogy rejtelmessé tegye 1053 és 1506 között készült festményét. 10 pont!

Rubens Bundácska című képén második feleségét láthatjuk. A teltkarcsú nők szerelmese saját kabátját adta Hélene-re, de nagy neki, elég sután áll rajta. Épphogy kiemeli a vonzó női idomokat, nem pedig takarja azokat. Hélene félénk tekintete pedig csak olaj a tűzre. Rubensnek sikerült feleségét a művészettörténet egyik legvonzóbb nőjévé tennie.

Fragonard Hintája tipikus rokokó kép: könnyed, játékos, kifinomult. Amilyen a hintázó nő maga is. Ő a főszereplő, ezt a fényekkel is kiemeli a festő. A hölgy tudja, hogyan irányítsa a férfiakat, hogyan játszadozzon velük, akár egyszerre kettővel is. Amíg a férj hintáztatja, a lendülettől leesik lábáról a papucs. A bokrok mélyén pedig majd szeretője segít neki megkeresni a cipellőt. Apropó 1767-ben nagyon izgalmas dolog volt ám megpillantani egy nő bokáját!

Hogy egy nő mennyi bajt tud okozni, azt Goya Meztelen maja (1797-1800) képe is bizonyíthatja. A spanyol festőnek az inkvizíció előtt kellett felelnie, amiért ruhátlanul ábrázolt egy nőt, aki ráadásul még nem is mitológiai alak. Goya mondhatni már rutinos volt, hiszen más művei is kiverték a biztosítékot a katolikus Spanyolországban. Ezúttal megúszta annyival, hogy át kellett festenie a képet. Goya azonban inkább festett egy teljesen új képet, felöltöztetve viszont talán még kihívóbb a nő tartása. Ráadásul a fáma szerint Alba hercegnője volt a modell a két képhez.

Bár Gauguin nem a kedvencem, kétségtelen, hogy az ő tahiti női testesítik meg a századforduló elvágyódását. A tiszta, élénk színek, a gyönyörű női alak, a csábító gyümölcsök, az egzotikus táj - mind nagyon vonzó. Még a kép címe is izgalmas: Te aa no areois (Areois magjai). Ez a nő a vágyálmok jelképe 1892-ben.

Gustav Klimt 1901-es Juditja a femme fatale megtestesítője. Az igazságért harcoló ószövetségi özvegyből a végzet vonzó, de titokzatos asszonya lesz, aki csáberejével nemcsak Holofernészre hoz pusztulást. Erős az a nő, aki használni tudja a testét.

Hát igen, Egon Schiele előszeretettel ábrázolta a nőket. Többjüket együtt. Főleg hiányos ruházatban. Főleg erotikus pózokban. Nagyon elcsépelten megfogalmazva Schiele ledöntötte a tabukat, felszabadította a nőket. A szexuális örömök az élet természetes részét képezik a nőknél is. A puszta valóságot meg miért ne lehetne ábrázolni?

J. Howard Miller 1942-es posztere a második Világháború végén a dolgozók asszonyok lelkesítésére készült egy konkrét michigani munkásnőről, de igazán nagy tömegben csak az 1980-as évektől kezdték nyomtatni. Azóta azonban a kép az erős, független, feminista nő jelképévé vált.

Robert Capa híres fotóján ünnepi felvonulást látunk. Chartres városa a felszabadulást ünnepli. Az emberek arca azonban másról is tanúskodik: gúnyosan néznek a gyermekét kezében tartó kopasz nőre. Német katonától született gyereke, tehát az ellenséggel kollaborált. Annak ellenére, hogy egy hosszú történet egyetlen pillanatát látjuk, ösztönösen a megalázott nő pártjára állunk. Együtt érzünk vele.

Roy Lichtenstein pop-art művész rengeteg képén foglalkozott a nőkkel. A Drowning Girl modern hőse büszke és öntudatos. Inkább a halált választja, minthogy megalázkodjon, és Brad-től kérjen segítséget. Sír ugyan, de ha nem kapja meg, amire vágyik (szerelem?), azért könyörögni sem fog érte.

 

 Cindy Sherman semmiképp sem maradhat ki! Legtöbb fotóján magát a művésznőt látjuk különböző szerepekben. Ráadásul pont a női típusok széles spektrumát akarta bemutatni a képein. Ezen az 1990-es fotón Caravaggio Bacchusára utal vissza, de saját magát maszkírozta át fiatal fiúvá. Talán ezzel a fordított képpel szeretné tagadni munkásságának - egyébként sokat emlegetett - feminista jellegét. Nem kell férfivá válnunk ahhoz, hogy nők legyünk.