A héten az Ernst Múzeumban jártam, ahol a Tükör által homályosan kiállítás az önarckép, a portré és az emberi fej témaköréből válogatott műveket nézhetünk meg. A tárlatot kiemelkedően nagy nevek hirdetik (Hermann Nitch, Arnulf Rainer, Marina Abramovic például), és ennek megfelelően hihetetlenül összetett, sokszínű és elgondolkodtató. Talán azért szeretem a kortárs műveket bemutató kiállításokat, mert nem értek hozzá, és így egy-egy bemutató tényleg igazi kihívás, izgalmas élmény. A teremsor teljesen puritán, a fehér és szürke falak adják a keretet a művekhez, és a belógatott vásznak is csak a kivetített videók megjelenési felületeként kapnak szerepet.
Maga a téma azért is nagyon érdekes, mert a portré műfaja évszázadokig a megörökítés feladatát kapták, a 20-21. században azonban megkérdőjeleződik korábbi funkciója. Mégis nagyon sok kortárs művész foglalkozik az emberi arc láttatásával. Az arckép egyre inkább az önmegismerést, a személyiség belső rétegeinek feltárását szolgálja. Megfelelő kísérője ennek a kérdéssornak a Pál apostoltól kölcsönzött cím is.
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem." (Kor.I. 13.)
 |
| Bill Viola: Hat fej, 2003 |
Az amerikai művész egy lassított videón mutatja be az emberi érzelmeket. A hat fej közül öt mimikája folyamatosan változik, míg a hatodik mintha álmodna. A videó a Napkirály festőjének, Charles Le Brun-nek a munkásságára vezethető vissza.
 |
| Fehér László: Sorozat-önarckép |
 |
| Tót Endre: Mosoly valahol itt |
Tót Endre képe a Mona Lisára épül. A nő szinte teljesen le van takarva, csak a szemei és kezei látszanak, ugyanakkor meg német szavakkal van jelölve a titokzatos mosoly helye is. A lényeget kiemelő mű láttán felmerülhet bennünk Duchamp és Dalí munkássága is.
 |
| Erdély Miklós: Időutazás V., 1975 |
Az Időutazás-sorozat képein Erdély Miklós régi fotográfiákra montírozva jelenik meg különböző szituációkban.
Szintén maga a művész jelenik meg Urs Lüthi képein is, kicsit cindy Sherman-hez hasonlóan ő is egy-egy karaktert emel ki a szeményiségéből.
 |
| Urs Lüthi: Önarckép, 1974 |
 |
| Birgit Jürgenssen: El innen!, 1976 |
Birgit Jürgenssen képén egy ablaküveg mögé szorul lány jelenik meg, arcát és kezeit a felületre szorítja, és a nézőre tekintve kér tőlünk segítséget a szabaduláshoz.
 |
| Cindy Sherman: Marilyn Monroe, 1982 |
Cindy Sherman szerepjátszó portréit mindenki ismeri, a kiállításon Marily Monroeként jelenik meg két képen. Az emberi identitás, főleg a művész személyiségének sokszínűsége rejlik abban, ahogy az alkotónő egyre újabb és újabb karaktereket mutat meg önmagából.
 |
| Joseph Beuys: Önarckép |
Ez a vagány, cowboyos művészkép fogadja a kiállításra érkezőt. Beuys magabiztos léptekkel menetel felénk. A nyomat majdnem életnagyságú, így tényleg monumentális hatást kelt.
 |
| Marlene Dumas: Elutasítottak |
Marlene Dumas portré-sorozatán különböző arcok jelennek meg. A lényeg azonban az, hogy ezek a figurák mennyire hasonlítanak egymásra. A vízzel folyatott tinta elnagyolt, mégis nagyon kifejező portrékat eredményez.
 |
| A kiállítás plakátja |
A sok képet videók is kiegészítik, amiket egyébként nagyon kényelmesen, fotelből lehet végignézni. Ezeket bemutatni itt nem tudom, de két műre felhívnám mindenki figyelmét. Az egyik legkegyetlenebb William Pope.L Szúrás című munkája, amiben egy kisfiút látunk, szemei és szája kivágva, helyükre egy idősebb férfi érzékszervezi vannak bevetítve torzítva. Az idős férfi hangját halljuk amint a gyermekkori traumáiról mesél, hogy anyja hogyan bántalmazta. A videó végén az apa érkezése jelenti a megszabadulást, a fiatalkori sérelmek hatása azonban felnőttként is meghatározó.
A másik videóban Ulay és Marina Abramovic látható, amint a személyiségek összegabalyodását többek között Ulay szájának bevarrásával reprezentálják.
Ernst Múzeum
Tükör által homályosan. Arcok tegnap és ma.
A kiállítás április 7-ig látogatható.
