Most mindenki az árvízzel törődik, és ez rendjén is van így. Engem is foglalkoztat a dolog, de nem elsősorban a félelem, hanem a természet lenyűgöző ereje érdekel. És ez a művészetekkel is kapcsolatba hozható, hiszen az ár nem igazán foglalkozik a "Műemlék" táblákkal. Az összecsapás akkor igazán izgalmas, ha két olyan monumentális dolog találkozik, mint a megáradt Duna és a melki apátság épületegyüttese.
A Jakob Prandtauer által tervezett apátság egyébként abszolút uralja a látképet, még az A1 autópályáról is látszik. Most azonban a Duna lerohanta a várost, és így már inkább egy dombra felkapaszkodott, szoknyáját féltő kislányra hasonlít.
Remélhetőleg azért semmi drasztikusra nem kell számítani, hiszen azért mégiscsak egy régi városról van szó - a 9.században már oklevél említi, és Medelike néven még a Nibelungenlied-ben is benne van.
A melki apátság ma is látható együttese 1702 és 1746 között épült Jakob Prandtauer tervei szerint barokk stílusban. A templom homlokzatát ennek megfelelően a domború és homorú felületek játéka teszi izgalmassá, nyugat felől pedig az egész apátságot egy patkó alakú szárny zárja le.
Csak emlékeztetőül, így néz ki a melki apátság alapesetben:
 |
| A könyvtárterem is elég jól sikerült, a mennyezetfreskókat Paul Troger készítette. |
 |
| Ez a Márványterem, szintén Paul Troger mennyezetképével. |
 |
| A templomot Szent Péternek és Szent Pálnak szentelték. |
A látvánnyal és az egész jelenséggel az alábbi idézet jut eszembe, amit a Lackner Kristóf egykori soproni polgármester mondott a város német ajkú lakosainak kitelepítésekor 1946-ban:
"Mergitur, non submergitur." ("Alámerül, de el nem süllyed.")
