No akkor a kitartóaknak ajánlom figyelmébe a Halál diadala trilógiám befejező részét. Egy kisebb ugrással a 18. századtól folytatnám a témát. A klasszicizmus művészei ugyanis sok lehetőséget láttak a halál ábrázolásában. Bár másképp, mint a középkorban, itt is előkerül a halál moralizáló jellege.
David egy másik képe szerintem őszintébben közelíti meg a halált. A Haldokló fiú képe szintén a forradalomhoz kapcsolódik, az értelmetlen öldöklést mutatja be. A fiú haldoklik, fiatal kora ellenére kénytelen meghalni – a harc kegyetlen. Tehetetlenségét a kicsavarodott lábtartása is erősíti, a redukált kompozíció pedig a szenvedést helyezi a középpontba.
David tanítványa volt Ingres, erről már szintén volt szó. Nagyon giccses ugyan, de elrettentésnek pont megfelel a Leonardo halála című festménye. I.Ferenc francia király fájdalmasan öleli át a nagy művész holttestét, a helyszín az amboise-i kastély. A legteátrálisabb az ágy baldachinja, ami széthúzott függönyként tárja elénk a szomorú eseményt.
1800 környékén Angliában is háborús volt a hangulat, William Blake pedig nem véletlenül ábrázolta az Apokalipszis halállovasait ezen a képén. A kiindulópont itt is János evangelista látomása, az alakok rémisztőek, szemük vérben forog, az egész kép kavarog, olyan mint egy szörnyű látomás.
A magyar művészetben szintén több sok példát ismerünk a halálhoz kapcsolódóan. Madarász Viktor Hunyadi László siratása című festményén a holttest már a ravatalon van, egy fehér lepellel van letakarva, így még inkább kiviláglik az éjszakai sötétségből. A kép a Hunyadi-fiú halálnemét is elárulja: lefejezték – ezért van a halott nyakához állítva az egyik gyertyatartó. A lábánál menyasszonya (Gara Mária) és anyja (Szilágyi Erzsébet) kuporog, akik már vörösre sírták szemüket. A festmény természetesen nemcsak Hunyadi Lászlót, hanem az elvesztett szabadságharcot is siratja.
Szintén a vesztes 1848-49-es harcok gyászához szól hozzá Székely Bertalan A II. Lajos király holttestének megtalálása című képével. A szabadságharcot a művész a mohácsi vésszel állítja párhuzamba. A fehér lepel szintén a kiemelés eszköze, a néző szeme egyből a holttestre szegeződik. A magyar nemesek szomorúan állják körbe a vermet. Ők tudják, több veszett itt Mohácsnál.
Arnold Böcklin, szimbolista festő gyakran ábrázolta a Halált. Ennek tudatában is furán hat az Önarckép a Halállal című képe. Ekkor Böcklin 50 éves volt, és még nagyjából 30 évig élt. Tehát nem a közeli halál gondolata jelenik itt meg, hanem az elmúlás tudatának természetessége. De az a természetes, hogy az emberre, ahogy a művészre magára is, bűnös életéből kifolyólag nem a megváltás, hanem a Pokol vár halála után.
Zichy Mihály következő műve Arany János Hídavatás című balladájához készült. Zichy képe a nagyvárosi haláltánc vízióját mutatja be – a hídavatás tömeges öngyilkosságba fordul. A téboly a modern ember jellemzője, de a színpadias forgatag hajnalra eltűnik, mintha a városban minden a legnagyobb rendben volna.
Edvard Munch: Halál a betegszobában. Ez itt nem egy iszonyatos látomás a halálról, hanem egy rémisztően őszinte és igazi jelenet. A hangulat nyomasztó, mindenki lehajtja a fejét, kivéve az előtér nőalakja, aki talán épp azért néz ránk, mert most mi jövünk.
Max Slevogt Haláltánc című festményén egy báli ünnepélyt, mulatozást látunk. De a Halál elragadja, vagy inkább elcsábítja a lányt, aki ugyan próbál ellenállni, de ő is tudja, hogy nincs számára (sem) menekvés. Ez az utolsó tánc, ezt a lány is belátja. A lány mimikája érdekes, nem lehet eldönteni, hogy az erőlködéstől vicsorog vagy önfeledten mosolyog az udvarláson.
Jan Toorop alkotása a Halál, hol a te győzelmed? címet kapta. Ez a szecessziós mű a halált egy lágy, könnyed dolognak ábrázolja. A sziluettek líraian hajlanak, mintha az elmúlás is ilyen gyengéd lenne.
Persze hogy nem maradhat ki Egon Schiele! A nő és a halál – ez a művének címe. Az egyszerű, szegényes ruhát viselő lány megkönnyebbülten öleli át a Halál alakját, ő viszont ránk néz: mi következünk.
Végül pedig egy 2005-ös „szobrot” mutatnék be, készítője Shen Shaomin, a címe pedig Nyilas. Olyan, mintha egy kentaur csontvázát látnánk – persze egy ló és egy ember földi maradványai vannak elegyítve. Sok alkotó foglalkozik halott emberek (és állatok) csontjainak, testrészeinek művészeti felhasználásával - ez is az örök élet egy formája.
A halál az élet része, ezt a művészettörténet is alátámasztja, de azért érdemes az élettel is foglalkozni, ha már erre lehetőséget kaptunk.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése